Megalakult a Digitális Immunerősítő Kerekasztal

17/07/19 szerda
ujnemzedek.hu
Megalakult a fiatalok digitális védelme érdekében az Új Nemzedék Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott Digitális Immunerősítő Kerekasztal. A közel 30 résztvevő között olyan vállalatok és szervezetek is képviseltették magukat, mint a Microsoft Magyarország, a Telenor, az MKB Bank, a Kürt Akadémia, a Deloitte, az EY, a KPMG, a Huawei, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet, az Országos Rendőr-főkapitányság vagy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács.

A kerekasztal célja egy olyan gyakorlatorientált javaslatcsomag kidolgozása, amely kellő kapaszkodót képes nyújtani a fiataloknak a rosszindulatú kiberbűnözők támadásai ellen.

A legnagyobb informatikai óriások mellett a telekommunikációs cégek, kibervédelemmel foglalkozó vállalatok és szervezetek azért fogtak össze az ÚNK-val és az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy a magyar fiatalok egy értékteremtő, biztonságos interneten szörfözhessenek. Az Új Nemzedék Központ mindemellett továbbra is várja azon vállalatok, civil szervezetek, szakértők csatlakozását, akik elkötelezettek egy biztonságosabb digitális lét mellett.

„Az egyik legfontosabb célunk, hogy a fiatalok biztonságosabb online környezetben nőhessenek fel, tudatosabbak legyenek, és el tudják kerülni az ellenük irányuló kibertámadásokat. Azért küzdünk, hogy ne lehessen ellopni féltve őrzött adataikat, majd azzal visszaélni, és ne történhessen meg az, hogy valaki cyber bullying miatt kárt tesz önmagában. A kerekasztal és az azt követő kampány célja, hogy megalkossunk egy gyakorlatorientált javaslatcsomagot, amellyel erősíteni tudjuk a fiatalok digitális immunrendszerét a rosszindulatú kibertámadások, az adatlopások és különböző internetes csalások ellen” – mondta Ekler Gergely, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője.

A javaslatcsomag augusztus végére készül el, amelyet egy szeptemberben induló kampánnyal közvetít az Új Nemzedék Központ az Y, Z és a C generáció tagjaihoz, az ő tanáraikhoz és szüleikhez. A kampányban részt vesznek többek között népszerű vloggerek, együttesek, akik számára ugyanúgy fontos a digitális védelem. A figyelemfelhívás ősszel indul 20 állomásos roadshow-val, osztályfőnöki órákkal, amelyeket kiegészítenek majd az Új Nemzedék Központ Közösségi Tereiben tartandó kiberbiztonsági napok.

A Magyar Ifjúság Kutatás 2016 Gyorsjelentése is kimutatta, hogy minden ötödik magyar fiatal állandóan online van, a magyar fiatalok több mint 80%-a pedig naponta több alkalommal is felnéz a világhálóra, minden 10. másodpercben pedig megtámadnak egy otthoni számítógépet. Kézzel tapintható tehát a probléma, amelyre a Digitális Immunerősítő Program hatékony választ képes adni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Új Nemzedék Központ május 31-én jelentette be, hogy széles összefogást indít a fiatalok digitális védekezőképességének erősítése érdekében és megalakítja a Digitális Immunerősítő Kerekasztalt, valamint átfogó kampányt indít az Y és Z generációk körében biztonságos internetezés témában.