Lehet, hogy lesz új Facebook, pedig az ötlet még a mostaninál is régebbi

17/09/06 szerda
ujnemzedek.hu
Úgy hegesztették össze az Islands-ot, hogy ne a posztokban, hanem a csoportokban higgyen.

Az amerikai egyetmisták teljesen rákattantak az exkluzív, csak az adott egyetemen elérhető, kicsit snapchates appra, amit (ahogy azt a Mashable-nek elmondták a fejlesztők) azért hoztak létre, mert igazából már frászt kapnak mások életének nézegetéséből. "Ezek a fiatalok már nem posztokban gondolkodnak, hanem élményekben, amit közösen akarnak megélni." - nyilatkozta Greg Isenberg, az egész mögött álló agy, aki egyébként a hasonló szisztémában robotoló "melós Fácse", a Slack egyetmi verziójának nevezi a cuccot.

DE MI A LÉNYEG????

Hát kb. az, ahogy a Facebook indult, vagy inkább a Facebook Béta: az egyetemisták jelentkeznek az alkalmazásba, csoportokat hozhatnak létre, ehhez az adott egyetem többi hallgatója is csatlakozhat érdeklődési körének megfelelően, és aztán tolhatják a közös élményeket ezerrel.

Oké, értjük, hogy te sem érted, mert mi sem annyira, de valójában valamiféle menekülési útvonal ez a fröccsöző szelfik és ételfotók világából - az adatok alapján mindenesetre minden negyedik elsőéves azonnal húzna Islands-ezni. Ha nem hiszed, tessék egy durva adat: az appban fantáziát látó hallgatók 2 millió dollárt már összelapátoltak, így a cucc 2018-ra már közel 80 egyetemen is jelen lehet.

És akkor álljon itt egy John Donne idézet:

Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.