A közösségi média mondja meg, hogy mikor lehetünk boldogok?

17/12/12 kedd
ujnemzedek.hu
Nagyon úgy fest, hogy igen. És ha ez igaz, akkor kimondhatjuk: a gépek uralma valójában már elkezdődött, csak nem úgy ahogy vártuk.

Elnézést,

Önnek egészen pontosan hány közösségi fiókja van?

Twitter? Instagram? LinkedIn? A Facebookra rá sem kérdezünk, mert az tuti, hogy a kedves olvasó keze alatt is úgy izzik, mint a galagonya magába': a tárgyalt cikk például egészen megdöbbentő adatokkal szolgál arra nézve, hogy Amerikában például mekkora az egy főre eső profilok száma. 

Döbbenetesen nagy. Az amerikaiak 80 százaléka rendelkezik legalább egy közösségi média profillal, azonban az átlag az öt: a legnépszerűbbek közé a Twitter, a Facebook, a Linkedin és az Instagram tartozik, ezeket szorosan követi a Snapchat és az online társkereső oldalak.

Képtalálat a következőre: „facebook like gif”

Az átlagos felhasználó különben napi egy órát és húsz percet böngészi ezeket. És basszus még a háziállatok is rendelkeznek saját Facebook és Instagram fiókkal - komolyan, csodálkozunk, hogy ez az egész már kezd kicsit büdös lenni?

Szóval naná, hogy ezeket mind életben kell tartani valahogy.

Ami durva versengéshez és megfelelési kényszerhez vezethet. De most őszintén: ki nem nézte már irigykedve a tökéletes pár elképesztő nyaralós fotóit, majd az irigységből dühöt kanyarítva megpróbált jól rátromfolni egy "az én életem jobb mint a tiéd" fotósorozattal? És tesszük ezt úgy, hogy közben megfeledkezünk arról, hogy mi mindenre LEHETNE jó a közösségi média: pl. napi kapcsolatban maradhatunk azokkal, akik mintha kicsit kiszakadtak volna az életünkből, vagy elköltöztek a világ túlsó felére - ehelyett inkább átmegyünk junkieba, és like-ra éhesen posztolgatjuk az étel- és életképeinket.

Lehet-e függni?

Mondanánk, hogy ezt talán mindenki döntse el maga, de írtunk mi már erről rengeteget: itt van 10 para dolog a Fácséval kapcsolatban, íme pár tipp a függőség ellen, hogy a telók önimádatra gyúrnak, az nem is kérdés, hiszen számot adtunk erről Itt, illetve - és ez baromira illik a témához: itt a bizonyíték arra, hogy aki valóban boldog, az NEM posztolgatja szanaszét a facebookot.

A  psychologytoday.com elemzése is erre akar kilyukadni: aki a boldogságot likeban méri, és nem látja be, hogy a Facebook pont annyira álvilág, mint mondjuk az ötvenes, hatvanas évek amerikai tévévígjátékai a tökéletes családmodellel és a psizlicsáré napi problémákkal, az sajnos valóban rámehet a posztgründolásra. A poszt egy idő után pótlék lesz: tanulmányok bizonyítják, hogy a sorozatos időfolyam-csekkolás és a lájkéhség kielégülése konkréten az agy jutalomközpontjának területet (latin szóval a nucleus accumbens-t) aktiválja - szóval egy idő után az inger ezekre áll rá, az agy pedig kielégülést követel. Ha ez nincs meg, akkor van baj: jön a depi, a realitás (miszerint az ott egy csiricsáré álvilág) megkérdőjelezése, és a többi, és a többi.

Kell ez neked? 

Oké: a pozitív  megerősítésnek nehéz ellenállni, de legalább a cikk elolvasása után jusson eszünkbe, hogy ez egy egyszerű, és nem is mindig jó módszere ennek a fajta elégedettségérzésnek. Mert a képek, a feltöltöt fotók jó eséllyel idaelizált változatok -  a reggeli ragyogás mögött simán ott van egy csipás szem és egy végigforgolódott éjszaka, az ügyesen kitekert test pedig látszólag mutatja azt a mínusz 5 kilót. 

A cikk írója persze nem győzi hangsúlyozni, hogy a közösségi média jó esetben egyesíti az embereket - a hátránya az, hogy a technológia megváltoztatta a mai kapcsolatokat, és ennek eredményeképpen az emberek közötti interperszonális készségek szépen lassan eltűnnek. "A nap végén, mondjon szerinted  a Fácse bármi mást, jusson eszedbe, hogy a legfontosabb a személyhez való kapcsolódás, az emberi érintkezés és a tartós, hiteles kapcsolatok. Ne tévesszen meg a Facebook státuszok vagy az Instagram fotók népszerűsége - az semmi más, mint addikció, talmi semmiség."