Te vagy a "minden második" gyakornok egyike? Akkor valószínűleg vár rád egy munka is!

18/07/31 kedd
ujnemzedek.hu
Legalábbis egy felmérésből ez derül ki.

Gyakornoknak lenni menő. Ok, az hogy nincs fizu, lehet, hogy nem annyira csábító, de na: az előremenetelért meg kell küzdeni. Ezt ebben a cikkben valahogy itt így fogalmaztuk meg:

Már az elején tudod, hogy hiába dolgozod ki a beled, egy fillért sem fogsz keresni vele.

Persze a gyakornokság inkább befeketetés, mint tuti biznisz. Ahogy például a Budapesti Metropolitan Egyetem közleményéből kiderül: közel 300 szakmai gyakorlaton részt vett hallgatójuk tapasztalatai alapján a cégek majdnem fele ajánl állást a gyakorlati idő eltöltése után – de persze ehhez teljesíteniük is kell a hallgatóknak.

Naná, hogy cégeket is megkérdezték: kiderült, hogy a nyelvtudás mellett elsősorban olyan készségeket várnak el a pályakezdőktől, mint az önállóság, az együttműködés, illetve a fogékonyság új képességek elsajátítására.

Összeraktak erről egy infógrafikát is:

Kiderült: tízből több mint nyolc cég interjún választ gyakornokot. Mint írják: volt olyan jelentkező, aki három körös személyes, kétnyelvű felvételiről számolt be, de ez nem egyedi eset. Ma már a gyakornokoktól is elvárják a nyelvtudást: a szakmai gyakorlat során már kétharmaduknak kellett idegen nyelvet használnia – de ez a kutatás szerint nem bizonyult nehézségnek, mivel szinte az összes munkaadó magas színvonalúnak vagy megfelelőnek tartja a gyakornokok nyelvtudását.

Akár kapnak állásajánlatot, akár nem, a hallgatók mindenképp profitálnak a gyakorlat során: a megkérdezettek elsősorban általános képességeikben – a munkához való hozzáállásban, önálló munkavégzésben, precizitásban, csapatmunkában, együttműködési készségben – éreztek személyes fejlődést, de hasznosnak találták a gyakorlatot az információk megszerzése és rendszerezése, és problémamegoldási képességük fejlesztése szempontjából is.

És hogy pontosan micsoda szkillekkel gyarapodott a gyakornok:

Mint írják: a diákok közel 90 százaléka ajánlaná másoknak is a gyakorlati helyét.

Különben meg te is találkoztál már olyan álláshirdetéssel, ahol szakmai gyakorlattal rendelkező pályakezdőket kerestek? Az elképzelés nem teljesen irreális, hiszen az egyetemi évek alatt is szerezhetsz munkatapasztalatot: gyakornokként. Ráadásul ezt külföldön is megteheted, így közben világot láthatsz, nyelvet tanulhatsz, és még ösztöndíjat is kaphatsz mindehhez.

Erről itt írtunk.