„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjazottak 2017

18/01/17 szerda
ujnemzedek.hu

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjakat június 16-án adta át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központ által szervezett Országos Tehetséggálán. A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi pedagógusok és más tehetségsegítő szakemberek
elismerésére. A díj elnevezése a bonis bona discere, vagyis „jótól jót tanulni” latin közmondásból származik.

A díj forrását biztosító Nemzeti Tehetség Programot 2008-ban indította útjára az Országgyűlés. Határozatával elkötelezettségét fejezte ki a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú segítésére, folyamatos fejlesztésére, valamint kiszámítható támogatására. A 2028-ig tartó program, amelynek alapvető célja Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése, kétéves cselekvési tervekben valósul meg.

A tehetségeket segítő szakemberek elismerésének támogatására kiírt pályázatok keretében erkölcsi és anyagi elismerésben részesültek és részesülnek azok a hazai és határon túli tehetséggondozó pedagógusok és szakemberek, akik köznevelési intézményekben, civil szervezetekben, tehetséggondozó programok keretében több éve kiemelkedően magas színvonalú munkát végeznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében.

A szakmai elismerés szempontrendszerének kidolgozására és a díj odaítélésével kapcsolatos teendők koordinálására 2014 végéig a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) kapott felkérést azzal, hogy a hazai és határon túli Tehetségpontok több mint ezer tagot számláló hálózatán keresztül érje el a jelölésre legméltóbb szakembereket. 2015-től a feladatkört az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ vette át. Az elismerést eredetileg három, majd négy, 2016-ban és 2017-ben pedig öt kategóriában lehetett elnyerni. A 2013-ban alapított díjat eddig több mint nyolcszázan vehették át.

2017-ben összesen ötvenhat pedagógus, szakember, szervezet kapott díjat az alábbiak
szerint:
• „Életműdíj” – három pedagógus/szakember
• „Kiváló tehetséggondozó” – húsz pedagógus/szakember
• „Kiváló tehetségfejlesztő” – húsz pedagógus/szakember
• „Kiváló tehetségsegítő” – tíz pedagógus/szakember
• „Kiváló tehetséggondozó szervezet” – három szervezet

A 2017-es díjazottak arcképcsarnoka itt található