Törölték a posztodat a Facebookon? Semmi gond: így tudsz fellebbezni

18/05/03 csütörtök
ujnemzedek.hu
Ha ők úgy gondolták, hogy a posztod sérti a közösségi irányelveket, te viszont nem, akkor ezt mostantól jelezheted. A fellebbezést pedig egy ezzel foglalkozó munkatárs bírálja el, és nem egy algoritmus.

Eddig is előfordult, hogy egy posztot töröltek a Facebookon. Ez általában akkor következhetett be, ha a poszt sértő volt, vagy olyan normákat sértett (pl. erőszak, meztelenség, uszítás volt benne), amelyek ellentétesek voltak a Facebook szabályaival és a közösségi normákkal. 

Mostantól azonban jobban odafigyelnek a sértő posztokra a Facebooknál, ahogyan arra is, hogy akinek posztját tévedésből törlik, az fellebbezhessen ez ellen. Egyelőre a pornográf, meztelen vagy erőszakos tartalmak, illetve a gyűlöletbeszéd miatt törölt posztok esetében lehet fellebbezni, ha a posztoló szerint a Facebook tévedésből távolította el az adott tartalmat (például azért, mert valójában egy ironikus poszt volt).

A fellebbezés menete a következő:

- Ha ne adj' isten eltávolítanak egy általad kitett képet, videót vagy szöveges bejegyzést, mert szerintük megsértette a közösségi alapelveket, akkor úgy, ahogy eddig, erről kapsz majd egy értesítést. Azonban az értesítéshez ezentúl egy „Request Review” (fellebbezés kérése) opció is kapcsolódik.
- Jó hír, hogy a fellebbezés nem egy algoritmushoz, hanem egy emberhez fut majd be, akinek meg kell vizsgálnia, hogy az mennyire megalapozott - a cél az, hogy erre egy napon belül sor kerüljön. 
- Ha kiderül, hogy a fellebbező állításának megfelelően a Facebook hibázott, és indokolatlanul távolította el a szóban forgó posztot, akkor visszaállítják azt, és természetesen erről is értesítenek.

Nyilvánosságra hozták, mitől nem kóser egy poszt  

A Facebook vezetése az új funkció bevezetésével párhuzamosan frissítette, és főleg: nyilvánosságra hozta a közösségi alapelveit, amelyek alapján a posztokat moderálják. Néhány kulcsszó az indexen lévő tartalmak közül (értelemszerűen az ezekre való felhívás, vagy kár csak bújtatott biztatás is a poszt törlésével jár):

- terrorizmus, gyűlöletkeltés, tömeggyilkosság
- emberkereskedelem
- szervezett erőszak
- drogkereskedelem
- öngyilkosság
- szexuális kizsákmányolás
- zaklatás

A közösségi alapelveket sértő tartalmakat elsősorban a felhasználók jelentései és a mesterséges intelligencia segítségével azonosítják, de embereket is bevetnek. A felhasználóktól érkező jelentéseket a Community Operations csapat több mint 40 nyelven, köztük magyarul is értő tagjai nézik át a nap 24 órájában. Legtöbbször a jelentéseket 24 órán belül feldolgozzák. Jelenleg a Facebook világszerte összesen 7500 moderátort alkalmaz, ez 40 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

A moderálási alapelveket magyarul is elolvashatod teljes terjedelmükben ide kattintva.

Forrás: iflscience.com