Néptáncosok, népzenészek: külföldi fellépésekre, stúdiófelvételekre és a médiában való megjelenésre is pályázhattok!

18/07/31 kedd
ujnemzedek.hu
De van más is, amit támogatnak. A Halmos Béla Program új pályázatainak leadási határideje augusztus 24. 

A Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiuma nyílt pályázatot hirdetett öt különböző témakörben. 

Magyar művészek, együttesek külföldi szereplésére pályázhatnak mind az előadók és képviselőik, mind a külföldi koncerthelyszínek. Erre összesen 5.000.000 forintos keret áll rendelkezésre.

Összesen 15.000.000 millió forint van arra, hogy a Kollégium népzenei táncegyüttesek zenei aláfestését támogassa – ebbe beletartozik az, hogy rögzítsenek hangfelvételt, de az is, hogy bemutatók során az élő zenét szolgáltató zenekarokat kifizessék.

10.000.000 forintos keretből támogatja a Program a a különféle népzenei konferenciák megvalósítását. Az igénybe vehető összeg 3.000.000 Ft, amire azonban magányszemélyek nem pályázhatnak.

Oktatásra, szakmai képzésre, továbbképzésre és tanulmányútra 1.500.000 Ft igényelhető az összesen 25.000.000 forintos keretösszegből.

Végül pedig különféle népzenei tartalmak létrehozására, illetve azok médiában történő hirdetésére, promótálására összesen 30.000.000 Ft értékben lehet pályázni.

A pályázatok leadási határideje augusztus 24. 

A részleteket, adatlapokat, stb. ide kattintva találjátok, a kérdés esetén pedig bátran keressétek az NKA-t vagy a Program munkatársait.